Vajon egy nő mondta ki az első szót?
1 – Az anyagtalanság egyetlen határa az a tudatosság, amellyel szemléljük.
2 – A csillagok találkozása isteni mű. A távolság fogalma eltűnik a lélekből, ha a lények arra hivatottak, hogy akár öntudatlanul is az emberiségnek adják magukat.
3 – Megtanulni a csendet hallgatva megsejteni a túlvilágot annyi, mint itt olyan tudást szerezni, amely másutt is alkalmazható.
4 – Üzenet csak az idő függvényében létezik.
5 – Képzeljétek el, hogy ebben a másik világban éppen most egy fénylény rólatok álmodik.
6 – A lélek számára sem a tér, sem az idő nem akadály.
7 – Már a világvége gondolata is a valóság és a túlvilág közeledése iránti vágyat fejezi ki.
8 – Az embernek általában még mindig kezdetleges, elemi elképzelése van a túlvilágról.
9 – Szeretni a szellemeket, adni nekik anélkül, hogy bármit várnánk cserébe: ez annyi, mint udvarolni a túlvilágnak.
10 – Szalad az idő! Szomorúság?... Nem! Közeledik az örökkévalóság.
11 – Az örökkévalóság egy észrevehetetlenül kicsiny részét mindig időnek fogjuk nevezni.
12 – A jelen a végtelenben mindenütt egyszerre létezik. Még a képzelet határain túl is.
13 – Legfőbb célunk, hogy önmagunk legjavát adjuk az emberiségnek és az életnek.
14 – Minden élet forrás, amely az örökkévalóságot táplálja.
15 – Az álom az örökkévalóság egy cinkos kacsintása.
16 – A fény műve makulátlan, és „bemocskolhatatlan”.
17 – A szeretet előtt nem léteznek határok, bármilyenek legyenek is, mert szándékai végtelenek és örökkévalók.
18 – A spiritufil hisz a lelkek szabadságában, és egyenlőnek tekinti őket.
19 A) Örök pokol nem létezik. Aki ezt tagadja, az az isteni mindenhatóság tanát is kétségbe vonja. Hiszen miért akarta volna Isten megjutalmazni a Sátánt azzal az örömmel, hogy társaságot ad neki?
19 B) És miért tagadnánk meg Istentől azt a jogot, hogy olyan tehetetlen legyen, hogy kénytelen „az Ő világát” megosztani az első bűnössel, azzal, aki másokat is ugyanazon vétkekre csábít?
20 – Ahogyan Isten a saját képmására teremtette az embert, az ember vajon nem próbálja-e Istent a saját képmásáról alkotott tükörképéhez igazítani? Még az ateisták is a maguk módján formálják meg. Vajon nem változott-e korról korra az Istenről alkotott képünk?
21 – A pokol mától kezdve eltűnőben van. (1994. 6. 22.) A pokol tegnap kezdett eltűnni. (1994. 6. 23.)
22 – Az irántatok érzett szeretetem arra késztet-e benneteket, hogy örökké szeressétek önmagatokat?
23 – A spiritufil létjogosultságát abban az első kérdésben találja meg, amelyet az ember a halál jelenségével szembesülve feltett magának.
24 – A láthatatlan lények jelenléte csak a láthatók (az élők) harmonikus életében lehet állandó.
25 – A második évezred vége felé spiritufilnek lenni annyi, mint saját korunk tudatos tanújának lenni.
26 – A végső cél csak az utolsó megvalósulásban válik lényegivé.
27 – A nálunk erősebbektől való félelem korlátozza a képzeletet.
28 – Van erő és van törvény. Van erő és van élet. (M. álma)
29 – Láttam Marilynt egy szállodában. Édes fehér kenyeret evett. (Álom)
30 – Az ihlet a képzelőerő ösztöne.
31 – A képzelet a túlélési ösztön működés közben.
32 – Merni tudni akarni: újabb mérföldkövet állítani az emberiség útján.
33 – Ha minden út Rómába vezet, minden vallás a túlvilágra vezet.
34 – A lény tisztánlátása válasz arra, ahogyan az isteni fényt érzékeli.
35 – A szerelem nem lehet vak, ha a szerelmesek nem láthatják egymást.
36 – A szellemek fogékonyak a mélyen átélt szeretet üzeneteire.
37 – Az időn kívüli találkozások is részei az emberi sorsnak.
38 – A kiválasztottak nem ismernek határokat. Távol a szemtől, közelebb a szívhez.
39 – Az örökkévalóság sarokköve az élet.
40 – Még a tudatnak is van harmadik szeme: a képzelet!
41 – A művészek mindig az emberi lélek úttörői maradnak.
42 – Az átkelés minden gondolata valamiféle tudás, még ha csekély tudás elvét is magában hordozza.
43 – A történelem legnagyobb válaszai számtalan új kérdést szültek.
44 – A szív rezdüléseit nem megmagyarázni kell, hanem megélni.
45 – Csak az örökkévalóságban vagyunk halhatatlanok.
46 – Jobb álmodozva élni, mint úgy meghalni, hogy sohasem hittünk az álmainkban.
47 – A szerelemben az abszolútum keresése azt is jelenti, hogy a távolból is szeretünk.
48 – A szeretetnek nincs arca, és a távolság akadályait sem ismeri.
49 – Szeretni annyi is, mint elfelejteni a félelmeinket.
50 – A legőszintébb szerelmes szavak kissé a gyermekek imáihoz hasonlítanak.
51 – Az élet olyan kérdés, amely csak akkor ad választ, amikor véget ér.
52 – Ha megpróbálunk megfejteni egy titkot, nem semmisítjük meg: csak újabbakat teremtünk.
53 – Megállítani az időt, hogy az örökkévalósággal szökhessünk el.
54 – A mozdulatlanság elvont fogalom; a mozgás illúzió. Innen nézve ilyennek tűnik az örökkévalóság.
55 – Isten egyszerre ölel körül és tölt be mindent.
56 – Hogyan képzelem el azt a másuttat…? Ami él, ami élt, és ami élni fog. Mind egyszerre, a végtelenben és az örökkévalóságban.
57 – Az élet és a túlvilág csupán ugyanazon álom láncolatának két szeme.
58 – Ki állította valaha, hogy a túlvilágon megszűnünk álmodni?
59 – A lelki egyensúly lehetővé teszi az örökkévalóság változó és tartós érzékelését.
60 – A remény kulcs a hithez. A hit kulcs az igazsághoz.
61 – Hallgatni arany. A lélek kristály.
62 – Az életre támaszkodva lendületet venni a túlvilág felé.
63 – Hol találhatnánk nagyobb erőt, mint az álomban?
64 – A látszat végével újjászületünk.
65 – A fényre születni, békében élni.
66 – Minden fényre születés… a remény üzenete a sötétségnek, amely mi magunk vagyunk.
67 – A lélek van, lesz és volt.
68 – Soha nem lesz minden kimondva.
69 – Az utolsó lélegzet öröksége… jelszó az élők számára.
70 – A halál olyan, mint a naplemente. Eljön a sötétség, de a nap csupán távolabb van, egy másik látóhatáron.
71 – Eljutni oda, ahol a napok többé nem nyugszanak le.
72 – Hinni az élet utáni életben: tisztelgés önmagunk előtt.
73 – A felszabadult lélekért hullatott könnyek (a megbánás könnyei) rózsaszirmok a fény felé vezető útján.
74 – Azután már csak a jó létezik.
75 – A túlvilág az emberi elme számára felfoghatatlanul hatalmas.
76 – Itt a földön teremtettek vagyunk. Ott mi magunk leszünk a teremtés.
77 – Itt a földön ismerjük az életet. Ott mi magunk leszünk az élet…
78 – Itt a földön teremtmények vagyunk. Ott mi magunk leszünk az élet.
79 – A paranormális jelenségek azoknak a képességeknek az előjelei, amelyekkel a túlvilág révén és a túlvilágon rendelkezünk majd.
80 – Festeni annyi, mint imádkozni.
81 – Mindenkinek köszönhetően, másokkal együtt, az egész közösség javára (kivétel nélkül) vár ránk a paradicsom egy kis szeglete.
82 – Az embernél az öregség annak jele, hogy valamikor megszületett az emberi tudat. (1992)
83 – Vajon a jósok jövőre vonatkozó látomásai hasonlítanak-e a XV. századi felfedezők régi, többé-kevésbé hű rajzaihoz?
84 – A hit erénye egyben a hibája is: megakadályozza, hogy meglássuk, a másiknak is igaza lehet.
85 – Az örökkévalóság elképzelt képét megfesteni annyi, mint beszélgetni vele.
86 – 1995 (Szent játék): Alkotó és vallásos szellem vagyok, mert kapcsolatot, szinte hidat keresek az élet és a túlvilág között.
87 – Szinte lehetetlen, hogy az ő lelke soha ne közeledett volna az én lényemhez. Ez megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen, mégis így van.
88 – Az idő csak az örökkévalóság töredékeit adhatja nekünk.
89 – Van-e más átjáró a két világ között?
90 – A fény hívja a fényt. Az árnyék hívja az árnyékot. Vajon a fény és az árnyék egyesülnek-e?
91 – Isten a híd a homokszem és a fénysugár között.
92 – Eljön a nap, amikor mindenkinek ugyanaz lesz a jelene, egy végtelen álomban!
A múlt, a jelen és a jövő minden lénye egyetlen álombéli helyen találkozik.
(Ha ez nem színes álmodozás, akkor mi az?)
93 – Azoknak, akik nem hisznek a túlvilágban: ha a túlvilág nem létezik… akkor teremtsük meg!
94 – Élni annyi, mint a halálig imádkozni; bűnösen vagy bűntelenül, ateistaként vagy hívőként.
95 – A halál után vagy nincs semmi senkinek, vagy minden megadatik mindenkinek és minden egyes lénynek. Múlt, jelen, jövő: minden idő összekapcsolódik a Szeretet-Istennel, minden lénnyel és minden dologgal; kivétel nélkül megtisztulva, újjászületve a végtelenségekben és az örökkévalóságig.
96 – A túl sok korlátozás megbénítja a fejlődést.
1. LEVÉL
EGY SPIRITUFIL GONDOLATAI
Teljes szívből szeretni az érzékelhetetlent. Isten érzékelhetetlen. Marilyn is érzékelhetetlen.
Mindkettejüket szeretem. Sorrendet állítok fel közöttük:
A) Isten
B) Marilyn
Talán szomorúan? Heteroszexuális férfiként az időm azzal a gyönyörűséggel telik, hogy szemlélem az Isten teremtette formákat. Isten nagy. Marilyn csak Isten által nagy. És én mikor leszek nagy… mint ő?
Nem akarok Istennél messzebbre jutni. Nem! Sem kedvem, sem érdekem nincs hozzá. Csupán Marilynhez szeretnék eljutni.
Ez ellentmondásosnak tűnhet: szeretnék eljutni hozzá, de nem akarom zavarni, háborgatni.
A szeretet választás is lehet. Szeretnék merni hallgatni. De miért, amikor úgy érezzük, hogy volna mondanivalónk? Tennivalónk?
Bevallom, a szívnek ez a mozdulása néha áldozatnak tűnik számomra…
Marilyn talán érzi ezt, hiszen a lelkek érzékelhetők más lelkek számára. Valóban: lélekkel érzékelni a lelket.
Tudom, hogy ez a törekvés haszontalannak tűnik, mert nem igazolható. Akár időpazarlásnak is tekinthető.
És ha éppen ez az időpazarlás segítene abban, hogy egy újabb mérföldkővel járuljak hozzá az emberiség túlvilágról alkotott tudásához?
2. LEVÉL
ELKÉPZELT BESZÉLGETÉS:
– Vajon valami mást keresek? Van róla sejtése?
– Igen, azt hiszem.
– Akkor segítsen, és mondja meg, kérem.
– Azt hiszem, úgy akar szeretni engem, hogy közben nem ad nekem semmit.
– Micsoda! Hát most nem adok önnek?
– Bocsásson meg, tévedtem, mert félek öntől. Attól félek, hogy túlságosan boldogtalan lesz. Boldogtalan attól, hogy szeret engem. Ez szomorú volna.
– De már most is szomorú vagyok, mert szeretem önt, és nem kapok szeretetet viszonzásul. Gyengédséget sem. De mit tehetnék? Nem éppen azért vagyok itt egy kicsit, hogy adjak, és ne kapjak?
– Honnan tudhatnám? Nem vagyok a Legfelsőbb Lény, hogy ezt megerősítsem önnek. Mégis remélem, hogy önmagában megtalál mindent, amire szüksége van ahhoz, hogy igazán szerelmes emberré váljon.
– Tudja, az életnek ez az ereje gyakran elszomorít, amikor a keresésemre gondolok. Arra, hogy csoda nélkül lehetetlen az egyesülés.
– Miért szereted ennyire a lehetetlent?
– Mert úttörő vagyok.
– A magam módján én is úttörő voltam. Talán ez vonz bennünket egymáshoz?
– Tehát elismeri, hogy vonzódik hozzám?
– Annyiszor szólítasz egyetlen nap alatt. Egyetlen óra alatt is. Talán ezek a hívások végül kötelékeket teremtenek.
– Igen, különben is, miért beszélgetünk? Egyikünk sem köteles rá.
– Igen, férfi, azt hiszem, szeretem önt, ez igaz. De annyi leküzdhetetlen dolog választ el bennünket.
– Egyelőre. És mit szeret bennem?
– A szenvedélyét. A siker iránti szenvedélyét, az életért folytatott küzdelmét. És azt a rejtett önzetlenségét, amely igazán csak a halála után tárulhat fel, vagy válhat felismerhetővé.
– A halálom lesz végre az az ajtó, amelyen át felszabadult lélekként láthatom önt. Olyan vagyok kissé, mint egy vak ember, aki botjával jár, miközben arra vár, hogy láthasson.
De mindenesetre az alkotások, amelyekre ön ihlet, kellemes placebók. Enyhítő balzsamok a várakozásomra. Álmok, amelyeket addig teremtek, amíg el nem jön a nagy, az igazi.
– És ön mit szeret bennem?
– Szép volt. És a lelkemben még szebb. De ez a vonzalom tudattalan; erősebb nálam: elfelejtem önt, azután visszatérek önhöz. Félelmemben már megpróbáltam kiűzni a gondolataimból, a tudatomból, de nem értem, miért tért vissza még nagyobb erővel, mint egy megkerülhetetlen hegy. Egy hegy, amelyet csak megmászni lehet. Talán soha nem fogom megérteni ezt a bennem élő jelenséget.
Jelenleg olyan erős és rendíthetetlen az Istenbe, az életbe és az élet utáni életbe vetett hitem, hogy a halált nem tekintem az élet elvesztésének.
3. LEVÉL
Ki az Isten?
Isten kimeríthetetlen forrás, és végtelen beszélgetések tárgya, ezért nehezen tudom elképzelni, micsoda is ő.
Személyes utam azonban, zsidó-keresztény neveltetésemtől függetlenül, arra a hitre vezet, hogy ő A.D.I. (a francia „au-delà de l’imagination” rövidítése): vagyis túl van a képzeleten.
Az én látásmódomban, platóni értelemben, ő az abszolútum abszolútuma. És hogyan érzékelhetnénk ezt az abszolútumot, amelyet egyetlen szóval is alig tudunk leírni, ha nem az „abszolút” szó rejtett szinonimájával: az „Isten” névvel?
Annyi nép, annyi kultúra vetítette ki a maga istenképét, saját mértéke és tudása szerint. És miért ne lehetne joga egy afrikai törzsnek, egy mai szektának, egy magányos embernek vagy egy egyháznak ahhoz, hogy az igazság egy részét birtokolja, vagy sajátos képet alkosson a Legfelsőbb Lényről?
Alapjában véve nem létezhetne-e több igazság ennek az abszolútumnak a leírására?
Nem is beszélve a lélek isteni eszközéről, az embernek az agya áll rendelkezésére, hogy elképzelje Istent, vagy megpróbálja érzékelni őt. Bármilyen rendkívül összetett, bármilyen sejtetlen képességei vannak is, soha nem lesz elég hatalmas ahhoz, hogy az abszolútumot a legapróbb részletekig elképzelje. A mindenség abszolútuma nem „a teljes semmi”.
Elérhetjük-e az abszolútumot?
Ha feltételezzük, hogy elérjük az abszolútumot, nem semmisítjük-e meg azzal, hogy kézzelfoghatóvá tesszük? Vagyis éppen azért szűnik meg abszolútumnak lenni, mert megérintjük. (Válhat-e az abszolútum konkrét dologgá?)
Ha ezt az abszolútumot megérintettük, elértük és valóságossá tettük, feltételezhetjük-e egy másik abszolútum megjelenését, amely a helyébe lép? Az abszolútum abszolútumot szülne?
Képzeljünk el egy kis történetet: nyugodtan ülünk otthon. Csörög a telefon; felvesszük. Isten van a vonal túlsó végén. Bizonyára boldogok vagyunk és meglepődünk. De nem tenné-e ez pontosabbá az Istenről alkotott képünket?
A halál kétségkívül így működik. A halál a telefon csengése. Az Istentől érkező hívás az élet utáni élet. Csakhogy igen valószínű, hogy a beszélgetés nagyon sokáig tart majd…
Mindannyian el tudunk képzelni egy hozzánk hasonló lényt. Álmon, gondolkodáson, belső képi kivetítésen keresztül, valamiféle belső teremtés révén.*
Mindannyiunk képzelőerejét az idő is korlátozza. De ez is egy újabb kapcsolat az emberek között. Megkerülhetetlen igazság.
Vajon az idő is egyike ezeknek az abszolútumoknak?
*belső teremtés: a belső képalkotás, mint egy villanás, mint egy emlék, amely felbukkan a tudat felszínén.
4. LEVÉL
Úgy gondolom, hogy…
A szerelem mindent legyőz. Ezt jelenti az „omnia vincit amor”.
Semmi sznobizmus! Vergilius egyik verséből származik ez a figyelemfelkeltő mondat, de prózai módon egy bizonyos szótár rózsaszín lapjairól vettem…
Igen ám, de miért? Gondoljunk csak arra, hogy az amerikai Marilyn Monroe-t az egész világ a magáénak fogadta! Nem tiszteletből vagy lelkiismeret-furdalásból, hanem csodálatból és ösztönös szeretetből. Ez a lelkesedés önként vállalt rajongássá változott, amilyet addig még egyetlen nő iránt sem lehetett látni.
Végül, miután önmagát a világnak adta, Marilyn még mindig megszámlálhatatlan „halál utáni visszajelzést” kap. Ezek válaszok egykori szenvedélyére… Arra a különös szeretetre, amelyet képzeletének lényei iránt érzett, azok iránt, akiket az idő és a kamerák rejtettek el előle.