Bevezetés: a „spirituphile” ritka szó, amely a nemes latin spiritus (szellem, lélek) és a gyengéd görög philos (szerető) találkozásából született. — Régi valóságot jelölő neologizmus volna? — Fontos tisztázni, hogy a spirituphilie nem azonos a spiritualitással, még kevésbé a nekrofíliával, és végképp nem a halottak testének elfogyasztásával. A spirituphile tehát egyszerűen olyan ember, aki egy lelket szeret. (Például: szeretem Norma Jeane lelkét, ahogyan elhunyt apámét, eltávozott anyámét, őseimét és másokét is.)

Talán pontosabb kifejezés volna az „amouranimus”, amely az amor (szeretet, szerelem) és az animus (lélek) szavakból áll. A mesterséges intelligencia szerint ez a szó „valakinek a lelke iránt lelkesedő embert” jelent, akit mély gyengédség vagy őszinte érdeklődés tölt el egy lény szellemi, belső világa iránt. A lelki szeretőt tehát „amouranimusnak” nevezhetnénk.

Távol áll tőlem, hogy azt állítsam: egyedül én szeretem Marilyn Monroe lelkét. Eszem ágában sincs magamat az első amouranimusnak feltüntetni. Ilyen hiúságra semmi okom, hiszen a világtörténelem megelőzött, és túl is fog élni engem. Röviden: az egyetlen eredetiségem abban rejlik, hogy nevet adok ennek az ősi érzésnek: lelki szeretet, avagy amouranimique (a mesterséges intelligencia elnevezése szerint).

Szeretnének példákat a lelki szeretetre?

Íme egy rövid felsorolás:

Az emberiség első tudatos lénye akkor vált amouranimusszá, amikor szembesült egy szeretett lény halálával, és a veszteségen keresztül felfedezte — vagy elképzelte — egy „másvilág” létét.

Mindazok, akik azóta hasonló tapasztalatot éltek át. Kivételesen, hagyományos hitem szerint, Krisztus anyja is közéjük tartozott — mindössze három napon át.

Mindazok, akik utánunk élnek majd át ugyanilyen tapasztalatot.

Ezzel párhuzamosan évezredek óta — a mítoszoknak, a történelemnek, ma pedig a médiának és a technológiának köszönhetően — a művészeti, politikai, vallási vagy más területek alakjainak titkos vagy nyílt csodálói fokozatosan átalakítják az amouranimus alakját. Ez a jelenség éppen e hősök eltávozásakor, vagy kevéssel azután erősödik fel…

Végül pontosítsuk: a spirituphile művészet nem a kubizmushoz, a fauvizmushoz, az impresszionizmushoz, a díszítőművészethez vagy akár a spirituális művészethez hasonló képzőművészeti irányzat. Nem! A spirituphile művészet a hit jele és a szeretet egyik módja.

a) A hitet az a bizonyosság jellemzi, hogy van élet a halál után, ahol a lelket a Legfelsőbb Lény megóvja bajainktól.

b) A szeretet — amely eltér az élők közötti szeretettől — abban az örömben nyilvánul meg, hogy bensőnkben kapcsolatot teremthetünk azokkal a lényekkel, akiket csodálóik csodálatosnak tartanak. Röviden: az elvárások nélküli szeretet kultúrája.

c) Ez a két elem akkor éri el a csúcspontját, amikor a kifejezésben egyesül.

Összegzésül: minden mű — festmény, szobor, vers, szimfónia, népszerű dal, opera, film, színdarab, rajz, himnusz, életrajz vagy regény —, amely egy léleknek szóló tiszteletadásból, szeretetből vagy barátságból születik, a spirituphile — avagy amouranimique — művészet körébe tartozik.