„Teofikció”: miért? (Valamiféle alapvető szükséglet?) A „teofikció” gondolata… védelem lenne? De mi is ez tulajdonképpen? „Teofikció” vagy „deofikció”? Újdonság, vagy sem? Talán csak az elnevezés új? Láttunk már ilyet? Ez az írás a „teofikcióról” alkotott elképzelésemet fejti ki.

A „teofikció” elnevezés magától, különösebb fejtörés nélkül jutott eszembe. Egyébként a „deofikció” pontosabb volna, hiszen teljes egészében latin eredetű. Bevallom, semmiféle kutatást nem végeztem annak ellenőrzésére, hogy ez az összetett szó előfordul-e már valamilyen szövegben.

A „teofikció” meg is előzheti a „Szent Játékot”, de követheti is. E gondolatok bensőségesen összefüggnek. Az álomhoz is közel állnak, mert emberi vonás, hogy hőseinket, vezetőinket, merész úttörőinket az egekig magasztaljuk. Ezekből az első gondolatokból születik meg a „teofikció”.

Akárcsak a „Szent Játék”, a „teofikció” is mindenki számára elérhető, akinek élénk a képzelete.

Eszem ágában sincs teológusnak nevezni magam. Művész vagyok, akit foglalkoztat a lelki élet. Gyermekkoromban a vallás igen fontos szerepet játszott, és ma is meg-megcsiklandozza a gondolataimat, mert egyszerre formál, tájékoztat és eltorzít. Alkotás közben cselekvésre és ellenállásra egyaránt késztetett. Mintha játék folyna a vallási elvek és a művészetem között; innen a „Szent Játék”, a „spiritufil művészet” és a „teofikció” kifejezése.

Képzeljük el az alkotás világát úgy, mint a képzelet egy vidékét vagy országát, ahol bármit létrehozhatunk, amit csak akarunk. Képek és háromdimenziós modellek ihletnek bennünket ebben a világban: mindaz, amit megéltünk és megtanultunk. Csakhogy… akadnak ott csatlósok és őrök is, akik akadályoznak, ha megszegjük e vidék törvényeit. Ezek a gyermekkorunktól máig felhalmozott vallási és társadalmi elvekből eredő lelkiismereti gondok. Vannak azonban művészek, akik átjutottak ezen a csendőrökből emelt falon. Kissé naivan Madonnát említem példaként.

A „teofikció” a tűz körül mesélt legendák és álmok átalakítása is lehet: bonyolult vagy egyszerű szerkezeteké, amelyeket az ember az emberiség kezdete óta mindmáig azért képzel el, hogy választ találjon létezésének kérdéseire. De lehet olyan egyszerű is, mint egy tudományos-fantasztikus történet, amely isteni világokat, azok eredetét vagy felépítését mutatja be, anélkül hogy szerzője a „Szent Játék” szolgálatába akarná állítani.

A „teofikció” lehet tudatos vagy tudattalan. Tudatos, amikor az isteni rendet átgondolják, elképzelik és felvetik. Elég a különböző országokból származó tanokra gondolnunk. Tudattalan is lehet, ha az alapgondolat a tudatalatti valamely szükségletéből fakad.

De vajon nélkülözhetetlen-e a „teofikció”?

Van komoly, sőt szigorú céllal alkotott „teofikció”, amely bizonyos vallási szervezeteket szolgál. És van mulatságos, ártatlan „teofikció” is, mint képregényem 1.0-s és 2.0-s változatában. Ez bizony tény! Engem is magával ragadott a játék. Sok más emberhez hasonlóan „teofikciót” („deofikciót”) alkottam, de a „Szent Játékhoz” alig nyúltam — legfeljebb egy kicsit, különutas módon. Végezetül… legyünk mindannyian hősök, ki-ki a maga szintjén. Ha pedig ezek utódai vagy kortársai úgy döntenek, hogy „teofikciót” alkotnak… hát annál rosszabb nekik, mert mások lelkiismeretével fognak játszani! Majdnem elfelejtettem elmondani… otthon két feszületet őrzök, amelyek a neveltetésemre emlékeztetnek, és nagyon kedvesek nekem. Most már nyugodtan nevethettek!