Krumplihéjak magához tért az átváltozásából. Enyhe lótuszvirágillat áradt belőle, semmi több.
Mintha hipnózisbemutatóról ébredt volna, a dühtől és a tehetetlenségtől érezte, amint ultramarinkékre vált. Toutrec eltűnése bosszantotta, Marilyn távolléte pedig meglepte: becsapva érezte magát. Az emberrablás gondolata egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében. Inkább a várható megrovásokon töprengett. Szolgálat közben háromszor nevetett, nyitva hagyta a paradicsom kapuját, és hagyta megszökni a leendő kárhozottat: mindezért alapos fejmosást kap majd. Ezt jól tudta. S ami még rosszabb, hosszú időn át apró szürke felhőkből készült sapkát kell viselnie.
— Szedjük össze magunkat! Nem hagyhatjuk, hogy megkopasszanak bennünket! Ha elkapom Toutrecet, tartalék gyufaszál lesz belőle a pokolban! — fakadt ki haragosan.
Az angyal azon nyomban, széttárt szárnyakkal berepült a paradicsomba. Vajon nyitva maradtak mögötte a kapuk? Nem törődött vele: a kis polgármestert hamarosan úgyis megtalálja. Egyébként őrként különleges előjogai voltak. A kapuk hát tárva-nyitva maradtak!
Amikor megfogadta, hogy Henri majd meglátja az ördögöt… nem is sejtette, hogy baljós jövendölést mond ki.
Néhány örökkévaló pillanattal korábban, amikor az angyal harmadszor felnevetett, egy fölöttébb ravasz és gonosz alak lopakodott közelebb. Senki sem vette észre. Minus Cule jelentéktelen, lusta, apró, vörös ördögfióka volt, rendkívül csintalan. Imádott a paradicsom bejáratánál leskelődni. Élvezettel kémkedett, és a kapuőr angyalok ruhája alá kukucskált. Szinte ez volt a hobbija.
Minus tiltott látvány tanúja lett. Úgy érezte magát, mint a vadász, aki elejtette pályafutása legszebb zsákmányát. Olyasmit látott, amit soha nem lett volna szabad: egy alvó angyalt, annak ébredés utáni kapkodását, a magára hagyott paradicsomi bejáratot, és — a szarvakkal ékes leskelődő legnagyobb örömére — a sarkig kitárt kapukat!
Még arról is megfeledkezett, hogy kedvére legeltethetné a szemét, és elrohant értesíteni a főnökét e ritka alkalomról: most szabad volt az út.
Micsoda rettenetes főnök! Bármit gondoljanak is róla… az igazi neve Rose des Vents.
Nevét hallva sok férfi önelégülten kihúzza majd magát, mondván, ők mindig is sejtették, hogy ez a szörnyeteg nő. Ám nőies neve ellenére a teste férfira hasonlít. Vigyázat: a nők se vádaskodjanak túl gyorsan, és ne nevessenek elhamarkodottan. Hölgyeim és uraim! Rose des Vents nemi jelleg nélküli lény. Ebből szörnyű frusztráció fakad. És mi a kedvenc fegyvere megzavart libidója levezetésére? Mások szexualitását használja ki, elferdítve a fantáziáikat.
Rose tehát magas, szarvakat viselő, férfias alak! Kopasz fejét — természetesen — büszkén viselt kamaszos kecskeszakáll díszíti. Lábai nem patákban végződnek, hanem négy-négy vaskos lábujjban, amelyek mintha haragban volnának egymással. Szeme vörös az egészségtelen fáradtságtól és a hamisított szesz mértéktelen fogyasztásától. Bőre meglepően fehér, még az albínókénál is fehérebb. Azt beszélik, a napfényes boldogság hiánya teszi. A Rose des Vents — Szélrózsa — név tökéletesen illik hozzá, hiszen könnyen ereszti szélnek a szelet. Nem úgy mondják-e: bűzlik itt az ördög!
Rose már évszázadok százai óta fáradhatatlanul vágyott arra, hogy megszállja a paradicsomot. Talán valami régi gyermekkori álom? A világ kezdetén, amikor még kevesebb dolga akadt, egyszerű, pontos inváziós tervet dolgozott ki: „Támadás!” Most elérkezett a megfelelő pillanat, hogy elsöpörje az örömöt, és megbénítsa a paradicsomot. Rose és apró besúgó csatlósa egyetlen szóra tudott gondolni: „Támadás!”
A sötétségből előtörve Rose tábornok nekilódult, vasvillával a kézben, pusztító vállalkozásának. A vezér nyomában kisördögök, démonok, szárnyas ganajok, pokoli förmedvények és egyéb szomorú találmányok özönlöttek ebben a vad invázióban. Odalent csupán néhány hegyes farkú porkoláb maradt a kárhozottak őrizetére.
Az Éden előcsarnokának hatalmas, mesebeli könyvtára lett az első megszentségtelenített hely. Fosztogatás! Dúlás! Garázdálkodás! A banda féktelenül tépte szét a könyveket, összekeverve lapjaikat. A lajstromok, népszámlálások, bejegyzések, az élők és holtak egyetemes névsorai, minden rendű és minden vallású szent könyv, ami csak ott volt, mind mohó gyalázás áldozatává vált. Az egész könyvtárat, valamennyi kötetével együtt, meghamisították.
Így aztán egy több ezer éves szent iratba a mai szekták által hirdetett szexuális szabadság dicséretét csempészték. Ugyanígy az ördögök olyan csodákat tulajdonítottak egyes szenteknek, amelyeket mások tettek. Az összes próféta immár vízszintesen választotta ketté a vizeket. Új hivatkozás is felbukkant: Civát feszítették keresztre; innen a nehézség, hogyan lehet hétágú csillag alakú keresztet készíteni. Rose des Vents orvosságából még a hamis próféták is kaptak: végre értelmes dolgokat mondtak.
Mindez óriási zavart keltett az élők között. A Földön úgy tűnt, mintha Henri lett volna az utolsó ember, aki meghalt.
Bár a terv kifinomult, csaknem évezredes előkészítés eredménye volt, súlyos hiba rejlett benne. Egy visszahatás. Az idő megváltoztatásának előre nem látott következményeként az emberek többé nem tudtak meghalni. Az élők világában ezért vég nélküli kivégzések zajlottak. Rendesen halálos balesetek történtek emberáldozat nélkül, meghiúsult gyilkosságok és elpusztíthatatlan haldoklók lepték el a földet. — Nem könnyű úgy reggelizni, hogy golyók vannak az ember gyomrában!
Baleset után sem egyszerű tökrészegen hazatérni, hóna alatt az egyik lábával! — A temetkezési vállalkozások csődbe mentek. A csodadoktorok munkanélkülivé váltak. A sírásók jó áron újrahasznosították a koporsókat… szappanosládáknak.
A felhevült prédikátorok már ordítani sem tudtak rendesen a szószékről. Megszokott érveik és fenyegetéseik értelmüket vesztették. Egyik badarságot ontották a másik után, olyan gyöngyszemeket, amelyeken még a műveletlen ékszerészek is a hasukat fogták volna. — Egyenesen a pokolra jutnak, ha jövő héten nem növekszik a nyereségünk! — Térjetek meg, ti szegény értelműek! — A szerények legyenek büszkék…
Rose fehér ujjaival megérintett egy ezüstlevelű fát. A színei megváltoztak, mintha kegyetlen, mesterséges ősz köszöntött volna rá. A vörösödő levelek azonnal lehullottak. Rose des Vents tábornok szívesen maga mellett tudott volna néhány angyalt, hogy hallhassa őket káromkodni a felfordulás láttán.
De hol volt Isten? Létezett még egyáltalán?
Miután káoszt teremtettek a paradicsom fogadótermében, az első pokolbéli pusztítók beljebb hatoltak. Diadalmasan léptek át a kapukon, amelyek küszöbét beszennyezték nemkívánatos jelenlétükkel. Ám hangtalanul, kiáltozás nélkül haladtak tovább, biztosra véve, hogy meglepik a lakókat, és ott is megalapítják uralmukat.
Kegyetlenség, szadizmus. Az útjukba kerülő angyalokat bőségesen lelocsolták a lehető legragacsosabb melasszal. Segítségért felszállniuk többé esélyük sem volt! Az ördögfiókák rózsaszín folyékony szappant öntöttek a szentek glóriájába. Imádságaik kísérletei szét nem pattanó szappanbuborékokban szálltak tova.
A kis démonok egész zsáknyi trükköt tartogattak. Mint Halloweenkor, különleges rágógumit kínáltak a lelkeknek, akik önként vagy kényszerből rágni kezdték. A sátáni édességgyár különlegessége: az avas mentacukorka íze mögött rettenetes emlékezetvesztést okozó anyag lapult. Senki sem emlékezett a saját nevére!
Figyeljék csak a következő beszélgetést…
— Jó napot, engem úgy hívnak… Hogy is hívnak?… Ööö… Előbb mondja meg a magáét…
— Természetesen! Nem jut eszembe. Nem, előbb maga!
— Rendben, a nevem…
— Ismerjük egymást?
— Hogyne! Csak éppen nem emlékszem önre.
— Én sem! Magamra sem emlékszem!
— Emlékszünk-e egyáltalán magunkra?
— Csak arra emlékszem, hogy semmire sem emlékszünk.
— Már ez is valami! Lássuk csak, miről is beszéltünk… De kicsoda maga?
Az egyik kis csoporttól a másikig ez az elharapózó amnézia soha nem látott déjà vu érzést keltett. Szokatlan! A démonok ráadásul port hintettek mások szemébe: minden tárgy és lélek, amelyet megérintett, azonnal tükör képét öltötte magára. Ez a varázstalkum igazán elgondolkodtató volt!
Újabb csapás… Bosszantó varázslattal különös szócsöveken át Rose des Vents legutóbbi hangfelvételeit sugározták. Mintha csatornanyílásokból olyan zene szűrődött volna fel, amely még a régi liftek muzsikájánál is fakóbb.
Ne időzzünk itt örökké…!
De hát hol volt Isten?… A kérdés láthatólag az ördögöt egyáltalán nem foglalkoztatta.
Hadserege elképzelhetetlen gyorsasággal nyomult előre a paradicsomban. A jó erők ellentámadása elképzelhetetlennek, semmisnek, lehetetlennek tetszett. Rose tudta, hogy még sokáig szórakozhat: a paradicsom egészét sohasem hódíthatja meg. Az örökkévalóság egyik alapelve ugyanis az, hogy… végtelen.
Sem angyal, sem szent, sem egyetlen paradicsomi lélek nem hitte volna, hogy ilyen katasztrófa megtörténhet. Védelem sem volt, mert senki sem tudta elképzelni, hogy ekkora felfordulás lehetséges.
Aki azt hiszi, mindent tud, éppen a legszükségesebbet nem tudja. A földi paradicsomot, ahol Marilyn és Henri meghúzta magát, még nem érintette az invázió. Az isteni varázslat hatása volna?… Oda egyetlen ördög sem tette be a lábát. Még nem.