A nyugtalanító laboratórium mellett óriási terem húzódott, falait hatalmas, poros tükrök borították. Mindenfelé függő táblácskákat vettek észre. Egyetlen nyelven, démoni nyelvjárásban írt feliratok voltak, amelyeket Henri Toutrec könnyedén megfejtett. Lefordította a többieknek: Ne hagyják szerteszét heverni a bűneiket. — Kárhozottaikat élvezettel kínozzák. — Használat után tegyék vissza a bűnösöket rendetlen állapotukba. — A mintaszerű pokol érdekében gondoljanak a beteges minőségre és termelékenységre. — Az árulás annyi, mint csókolgatni és nyalogatni a tábornok mocskos lábát.
Hamar rájöttek, hogy a pokol elnökének… Rose des Vents-nak a hálószobájában vannak. Ott állt egy rokokó-barokk-giccses baldachinos ágy, amely egyetlen bútordarabban egyesítette minden kor valamennyi stílusát. Egyikük sem merészelt leülni a tábornok fekhelyére, de még megérinteni sem. Az angyal tisztátalannak találta volna. Tonton Maxime szerint bűzlött. Henri a mocskos, foltos lepedőket látta. Marilynnek nem tetszett az egymásnak ellentmondó stílusokból összerótt berendezés.
Egyedül maradva a tiltott helyen, körülnéztek. Más bútorok is álltak ott, amelyekből enyhe kénszag áradt, akár valami belélegezhetetlen parfüm. Heverők, kanapék, dönthető támlájú fotelek: minden a pihenést szolgálta. A nagyon hosszú, bíborszínű bársonyfüggönyök kissé szét voltak húzva. Hamarosan észrevettek mögöttük, egy idő tépázta öreg fa munkapadon egy akkora könyvet, mint egy négyszemélyes asztal. Rózsaszín bőrborítóján Henri vörös tintával írt feliratot fordított le: „Tilos elolvasni ezt a naplót! Különben a forró kerámiaütőmmel elnáspángolom a feneketeket!” Aláírás: Rose des Vents.
A naplón valóban volt zár, hogy az apró ördögök ne olvashassák. Ám a paradicsom lerohanásának sietségében Rose des Vents megfeledkezett a bezárásáról.
Henri rendkívül óvatosan nyitotta ki a könyvet, majd átlapozta, futólag olvasva a sorokat. Valami terhelő bizonyítékot keresett a pokol elnöke ellen. Csupa hencegést talált.
— Nocsak! Ezt nézzék… — mondta, és felhívta figyelmüket néhány apró, macskakaparásnyi betűvel írott szóra. — „Ma este életem legerősebb orgazmusát éltem át. Nemi szerv nélkül maszturbáltam titokban Michelangelo Dávidját nézve, amelynek modellje merevedés nélkül pózolt.”
— Nézzék, itt van! — mutatta Henri, mintha három balsorstársa értené, mi áll a lapon.
— De mi van még benne, Henri? — kérdezte kíváncsian Marilyn, kissé közelebb húzódva a fordítóhoz.
— „Elrejtőztem a kis ördögfiókáim elől, hogy megegyem a waterlooi csatából magammal hozott lótrágyát, válogatás nélkül mindkét fél lovaitól.”
— Nézzék, ott, a lap sarkában! Egy apró, papírból készült angyal képe van odaragasztva. Végül is úgy találjuk, van benne egy kis gyengédség. Csak szereti titkolni — jegyezte meg Krumplihéjak, akit mulattatott a részlet.
— Azt hiszem, valami érdekeset átlyukasztottunk! Mit beszélek?! Megtaláltunk! Vigyük ezt az óriási könyvet az én kedves kis semmimbe, hogy Rose des Vents-t szembesíthessük a saját írásával.
Marilyn, akinek kitűnő hallása és rendkívül jó megérzései voltak, odasúgta a többieknek:
— Hallom, hogy visszajönnek az ördögök. Gyorsan, meneküljünk azon az ajtón át, a munkapad bal oldalán!
Egy szempillantás alatt átlépték a küszöböt. Tonton Maxime közben lenyelte a torzszülött naplóját, Henri pedig magával vitt egy vudubabát, amely ott hevert a hatalmas, undorító, súlyos és erkölcstelen könyv mellett. Csinos kis baba volt, mindenütt apró tűkkel teleszurkálva. Mielőtt a szomszédos terembe lépett volna, Henri óvatosan kihúzott belőle néhány tűt, és a jéghideg padlóra ejtette őket. Ahogy sorra kihúzta őket, a pokol mennyezete egyre világosabb lett, valamennyiüket meglepve. Aztán újabb tűket húzott ki, ezúttal látható következmény nélkül. Csakhogy minden egyes ilyen mozdulattal eltűnt valamelyik bolygóról egy vallási szertartás, szekta vagy ártalmas hagyomány — például a női nemi szervek megcsonkítása vagy a boszorkányüldözés.
Közös megegyezéssel arra a kockázatos elhatározásra jutottak, hogy még egy kicsit átkutatják a poklot. Elvégre az ember nem mindennap teszi be oda önként a lábát. Több ezer szállítószalag összekuszálódott rengetegén kellett áthaladniuk, amelyeken megszámlálhatatlan, össze nem illő bőrönd keringett. Mindegyiken szerepelt a tulajdonos neve és életútjának rövid összefoglalása, mintha a végső, forró állomáson kikötött lények egész életét sűrítenék magukba. Emellett az apró démonoknak szóló tudnivalók is voltak rajtuk: konzervált bűnök, kísértés nélkül elégetendő gonosztettek és effélék. Az egész egy óriási, aránytalan repülőtérre hasonlított, amely túlcsordult az úton lévő rosszindulattól.
A társakat egyre jobban gyötörték, zavarták és feszélyezték a szüntelen zajok. Pedig a háttérben folyamatosan valami vontatott zene szólt. Tolakodó, hipnotikus tulajdonságai voltak. Sőt, egy sajátosan pokoli technika révén a magas zajszint ellenére is tökéletesen hallani lehetett.
— Ki hitte volna? Még zene is van ezen a helyen! — jegyezte meg Henri.
A zenei kínálat: émelyítő, álmosító dallamú dalocskák, valamennyit ugyanaz a borzalmasan hamis, reszelős hang énekelte és konferálta. Az énekes páratlan hangszínétől a betolakodókat végigfutotta a hideg, s minden gyakori megszólalására csikorgatták a fogukat. „Most hallhatták legújabb szerzeményeimet. Sorban: Szikra a fenéken… Egy kis kén az orromnak sem árt… Végül pedig, a blokk zárásaként: Az én kis kéjgödröm. Az az első kis ördög, aki ideér hozzám, és sikerül leszopnia a farkamat, részt vehet a nagy versenyen, amelynek eredménye már előre el van csalva. A díj egy bájos és fenséges reggeli az én dicsőséges, fantasztikus személyemmel, amely során ugyanabból a serlegből ízlelhetjük meg a paradicsom folyékony árnyékát. Emlékeztetek mindenkit, hogy a kárhozottak nem vehetnek részt a sorsoláson. Ne hozzák magukkal őket.”
A közvetített hang valóban Rose des Vents-é volt.
Hirtelen démonok hosszú sora rohant el néhány lépésnyire tőlük. A paradicsomba siettek Rose des Vents tábornokhoz, hogy részt vegyenek a csábító versenyen. Ők voltak a gonoszság utolsó képviselői a pokolban — erről a négy különös barát mit sem tudott.
Henri a szeme sarkából észrevett egy árulkodó részletet. Az apró démonok zsebéből kilobbanó lángok már egyáltalán nem érdekelték őket. A pokol teljesen kiürült a kínzóitól.