Krumplihéjak eközben sietve indult hitvese, a drága Guili-guili keresésére, hogy segítségére legyen. Borzasztóan aggódott, vajon mi történhetett vele. Miféle elfajult gyötrelmeket mértek rá a kisördögök? Szörnyű melaszos kínzásokat kellett elszenvednie?
Ha Krumplihéjak zavarodott volt, és csak a feleségét esetleg sújtó kellemetlenségeken járt az esze, mit mondhatnánk az asszony félelmeiről? Soha életében nem látta még úgy hazatérni a férjét, hogy egy csapat idegent hoz magával. Először bizony kissé megszidta. Nem természetes ez?
— Krumplihéjak, láttad, hány órakor állítasz haza?! — kiáltotta, kezét és szárnyait csípőre téve. — Mégis hogy nézel ki?! És kik ezek a tivornyázó cimboráid?
— Szegény Guili-guili, annyira szeretsz engem, hogy jobban aggódtál értem, mint saját magadért!
— Igen, ez igaz! Mi annyira féltünk! De mi történt, és hol van Isten?
— Mi sem tudjuk jobban, mint te. Aligha kell mondanom, hogy Rose des Vents megszállta a paradicsomot. De ne aggódj: már csak egy maroknyi démon maradt, akik hiába keresik őt. Henri, Marilyn és Tonton üldözik — nyugtatta meg Krumplihéjak.
Néhány szent, egykori kisördög és más lélek nagy meglepetésére, akik Krumplihéjakkal tartottak, a két angyal szenvedélyesen megcsókolta egymást. Amikor ezek a lények csókolóznak, az már önmagában is látványosság. De főként hallani érdemes. Amint ajkuk összeér, mély, folyamatos, mégis kellemes hang szólal meg. Ha kinyitják szájukat, hogy nyelvük találkozzék és lágyan egymáshoz simuljon, ez a kitartott hang harmonikus rezgésbe vált, torkukból pedig szüntelenül megújuló, gyönyörű dallamok füttyentődnek elő.
Ez a szenvedélyes csók azonban nem volt elég ahhoz, hogy elérjék Istent, aki továbbra sem válaszolt nekik.
A tábornok teste szívesen gondolkodott volna hangosan, mit sem sejtve arról, hogy ha minduntalan a homlokát csapkodná, még a harmadik szemét is megfőzné. Csakhogy egyre távolabb került lebegő kinövésétől… attól a ragacsos, nagyhangú fejétől. A feje azonban, jó stratégaként, bizonyára megbízást adott volna kedvenc őrmesterének, Minus Culénak, valahogy így…
— Te kis szarom!… (Rose ilyen gyöngéd néven szólítja a szolgáit.) Te és a többiek visszamentek a meghódított területekre, és ellenőrzitek, hogy minden rendben van-e. Holnap csatlakoztok hozzánk. Ne feledjétek, hogy addigra kissé nyugatabbra leszünk. Leléphettek.
— Semmi gond, tábornokom! Minus becsületszavára, ha valami baj van, saját kezűleg rendbe hozom, mint egy nagyfiú!
— Ne csináljatok ostobaságokat! — válaszolta volna neki a fejem. — És főleg ne is beszéljetek ostobaságokat. Csakis a terep felmérésével bíztalak meg benneteket, semmi mással! Na, mars! Munkára!
A fejem akkor bizonyára azt is megsejtette volna, hogy Minus Cule nem indul nyomban tájékozódni mindarról, amiről jelentést kellene tennie. A kis kétszarvú inkább ismét kedvenc időtöltésének hódolt volna, ha nem szólok rá. Végtére is már jó ideje nem lesett be az angyalok ruhája alá…
És lám, Rose teste gondolkodni kezdett.